10 tipp, hogy jól neveld a gyermeked

1. Először is, fontos azt tisztázni, hogy a gyerekek nem született gyilkosok. Senki sem lesz egy édes pici gyermekből dühöngő vadállat néhány figyelmeztető jelzés nélkül. Egyikünk sem születik illemtudó felnőttnek. A morális és etikai tudásunkat mindannyian tanuljuk. A szülők, nevelők felelőssége, hogy ezt megtanítsák nekünk.

2. A rossz minták tanulása korán kezdődik. A stabil szabályok meghatározása elengedhetetlen a gyermek morális fejlődésében. A határok feszegetése természetes velejárója a személyiségfejlődésünknek. Így tanuljuk meg, hogy mit lehet és mit nem. Ha viszont a szabályok áthághatóak és a szülők átverhetőek, akkor a gyermekben is ez a kép alakul ki a világról. „A szabályokat én alkotom”. Előbb-utóbb ennek börtön vagy tragédia a vége.

3. A morális szabályok megtanulása nem csak otthon, hanem az utcán, az iskolában, a barátok, ismerősök és haverok között történik. Egy gyerek ne a rendőrségen vagy a bíróságon szembesüljön először a tettei következményeivel, hanem kapjon büntetést a szüleitől, nevelőitől, ha hibát követ el. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. A hibák arra vannak, hogy kijavítsuk őket és jobbak legyünk általuk.

4. A szülő ne az ajándékvásárlással kompenzálja, hogy alig foglalkozik a gyerekével, mert akkor nincs az az ajándékmennyiség, amivel ki tudná elégíteni a gyerekét. Nem is fogja tudni soha. Mert a legnagyobb ajándék az együtt töltött idő és a szeretet. Üljünk le, játsszunk és beszélgessünk a gyerekünkkel. Fárasztó ugye? Az ajándékot sokkal könnyebb megvenni.

5. A gyerekek érzelmi, viselkedési, morális és etikai fejlődését leginkább az a szülői, nevelői környezet határozza meg, amiben felnőnek. Ha otthon használhatatlanok a minták, akkor nincs az a környezeti ráhatás, ami kierőszakolhatná a megfelelő működéseket. „I am who I am.” „Vagyok aki vagyok.” Azt, hogy ki vagy, a szüleid, nevelőid, nagyszüleid, nagybácsi, nagynéni, tanárok, barátok, haverok, edzők, példaképek és a média szereplői határozzák meg.

6. A morális határok nagyon elmosódottak napjainkban. Egészen mást közvetítenek a szülők, a tanárok, mint amit a filmekben, játékokban, Facebook-on és a médiában látunk. Ez minden generációnál így volt és a mai fiataloknak is nehéz dolga van eldönteni, hogy mi az ami még belefér, és mi az ami nem.

7. A fél életünket a közösségi oldalakon éljük, ahogy a gyerekeink is. Fontos, hogy megbeszéljük velük a Youtube-on, Facebook-on vagy az Instagram-on látottakat és segítsünk nekik az információk feldolgozásában.

8. Legyünk nyitottak a gyerekeink barátaira, ismerőseire, haverjaira, hiszen ők azok, akikre a távollétünkben számíthatunk, és tőlük értesülhetünk először arról is, ha valami jó vagy esetleg valami rossz dolog történt a gyermekünkkel.

9. Az iskolában kapott jó vagy rossz jegyek, dicséretek, beírások nem elegendőek arra, hogy megállapítsuk, a gyerekünk jól van vagy nem. Egy tanár adhat könnyen jó vagy rossz jegyet. Nekünk kell meggyőződnünk arról, hogy a gyerekünk mit érez. Az ő véleménye a legfontosabb, nem a tanáré. A vad és dühös gyerekek felhívják magukra a szülők és a tanárok figyelmét, de foglalkozzunk azokkal is, akik visszahúzódóak, szomorúak, elszigeteltek, mosdatlanok, kárt tesznek magukban vagy másokban. Biztos, hogy találunk valamit a háttérben, ami a tüneteket okozza.

10. A gyerekeknek példákkal szemléltessük, hogy mások fizikai vagy lelki bántása hosszú időre megpecsételheti nem csak a bántalmazott, hanem az elkövető életét is. Viszont az egymásnak adott pozitív visszaigazolások, dicséretek, ajándékok, kirándulások, közös edzések, zsúrok, házibulik, életre szóló barátságok kezdetét jelenthetik.