Őrülten szerelmesek vagytok a pároddal egymásba? Azt érzitek, hogy a lehető legtöbb időt szeretnétek együtt tölteni? Szívesen összeköltöznétek? Akkor hajrá!
Hogy lehet az összeköltözést tökéletessé tenni?
A legnagyobb előnye az összeköltözésnek, hogy a párok még jobban megismerhetik egymást, mielőtt összeházasodnának. Két szerelmes egy fedél alatt, akik kóstolgatják a „koktélt”, amit együtt kevergetnek.
Van egy fontos dolog, amire érdemes odafigyelnetek az összeköltözéssel kapcsolatban. Az, hogy együtt éltek, még nem jelenti azt, hogy össze is kell házasodnotok. Amíg mindketten azt nem érzitek, hogy életetek hátralévő részét egymással töltenétek, addig ne helyezzetek egymásra plusz súlyt egy elhamarkodott eljegyzéssel vagy az esküvői menü tervezgetésével. Az ismerősöket, barátokat, szülőket is helyre kell tenni ezzel kapcsolatban.
A házasságkötés a párkapcsolat egyik legtökéletesebb állomása, hiszen két ember saját elhatározásából dönt úgy, hogy szereti és elfogadja a másikat, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Közösen akarják megélni az összes csodát és nehézséget, amíg világ a világ.
Összeházasodni és várni, hogy majd minden milyen jó lesz, hiszen már házasok vagytok, óriási tévedés. Vannak kapcsolatok, amik a legnagyobb hullámvölgyeket is kibírják, de az a tendencia, hogy jobb a kényes témákat minél előbb átbeszélni. Persze akkor sincs baj, ha válásra kerül a sor, hiszen senki sem tévedhetetlen. A lényeg, hogy az ember tanuljon a hibáiból és akkor a következő kapcsolata sokkal jobb lesz.
Íme a legfontosabb dolgok, amikre az összeköltözéskor figyelni kell:
1. Miért költöztök össze? Ha mindketten szeretnétek összeköltözni a pároddal, akkor legyetek őszinték egymással. Szerelemből csináljátok vagy csak a szexről szól és a költségek megosztásáról? Sokkal jobban fogjátok magatokat érezni, bármiről is szóljon a kapcsolatotok, ha nyílt lapokkal játszotok. Bővebben: 10 tipp, hogy meddig várj a „Szeretlek!” kimondásával
2. Járjatok előtte pár hónapig. Akkor költözzetek össze, ha mindketten komolyan gondoljátok. Ha még #loveofmylife van, akkor élvezzétek ki minden pillanatát, hogy hiányoztok egymásnak, megőrültök a másik nélkül, fényesre koptatjátok a telefonotok kijelzőjét és ínhüvelygyulladást kaptok a rengeteg üzenet miatt.
3. Az együttélés nem egy teszt. Ez a legnagyobb hiba, amit a legtöbben elkövetnek. Ha azért költözöl össze a pároddal, hogy teszteld őt, akkor hamarosan azon veszed magad észre, hogy a másik hibáit számolgatod. Az összeköltözés csak egy szép állomása a kapcsolatotoknak a még fantasztikusabb élmények előtt.
4. Érezzétek magatokat úgy, mint egy házaspár. Vegyétek komolyan egymást és a kapcsolatot. Amellett, hogy teret hagytok a másik barátainak, hobbijának, helyezzétek egymást előre az életetekben. Bővebben: 10 tipp, hogy kimutasd a szereteted
5. Tűzzetek ki közös célokat. Az egyik legjobb módja egy kapcsolat életben tartásának, ha kijelölitek az irányt, amin haladtok. Így mindketten tudjátok, hogy kinek mi a dolga a fedélzeten és mikor mire számíthat.
6. Várjatok, amíg csillapodik a láng. Addig, amíg tombol bennetek a tűz, lehetőleg ne költözzetek össze. A komoly döntésekhez tiszta fej kell.
7. Készen álltok a házasságra? Az együttélés csak egy állomása a továbbiaknak. Miért állnátok meg itt? Házasodjatok össze! Ha nagyon tartotok az esküvőtől, akkor ne erőltessétek a dolgot, de legyen határozott elképzelésetek arról, hogy miért nem haladtok tovább, és hogy mikor és mi lesz a következő lépcsőfok az életetekben.
8. Tűzzetek ki hosszútávú célokat. Ha össze szeretnétek költözni, akkor meg kell tanulnotok csapatként gondolkodni. Legyenek elérhető, de komoly céljaitok még akkor is, ha már régebb óta vagytok együtt és haladjatok a célok elérése felé. Gyűjtsetek egy közös albérletre, lakásra, házra vagy egy saját vállalkozás elindítására.
9. Adj magadra. Amikor először találkoztál a pároddal, akkor szépen felöltöztél, illatos és tiszta voltál. Ez később se legyen másképp. Lehetnek lazább napjaid, de sose vedd készpénznek, hogy a párod melletted van. Tartsd fenn az érdeklődését azzal, hogy formában tartod magad, odafigyelsz azokra a külső és belső tulajdonságaidra, amik miatt a másik beléd szeretett. Bővebben: 10 tipp, hogy megerősítsd a párkapcsolatod
10. Önzetlenül segítsétek egymást. Amikor együtt laksz a pároddal, gondold át, hogy mivel tudnád leginkább segíteni az előrehaladását. Óriási összetartó ereje van annak, ha segítitek a másikat, hiszen ezáltal egyre több közös élmény köt benneteket össze. Bővebben: 10 tipp, hogy kimond „Szeretlek!”, anélkül hogy kimondanád „Szeretlek!”
11. Hagyjatok teret a másiknak. Amellett, hogy segítitek egymást, törekedjetek az egyéni fejlődésre is. Az egyik legnagyobb hiba a párkapcsolatokban, hogy megszűnik a résztvevők saját mozgástere. Két különböző ember vagytok. Ne akarjátok ugyanazt az életet élni, és nem kell egy tökéletes pár látszatát kelteni. Bővebben: Nyitott kapcsolatban
12. Beszélgessetek és vitatkozzatok okosan. Veszekedni egyáltalán nem rossz dolog, viszont a befejezetlen viták mérgezik a kapcsolatot. Vedd komolyan a párod aggodalmait, akkor is ha még friss a kapcsolatotok vagy nem vagytok házasok. Miközben vitatkoztok, kerüljétek az általánosításokat és az értelmetlen vádaskodásokat, hanem inkább próbáljátok meg jól körülhatárolni a problémákat és megbeszélni őket.
13. Ha nem működik, ne erőltessétek. Legyél a legjobb párja a szerelmednek, de ne erőltessétek az együtt élést, ha csak szenvedtek egymás mellett. Ne érezzétek magatokat gáznak, amiért szakítotok. Azért mert régóta voltatok együtt, még nem kell összeházasodnotok. Mindkettőtöknek jobb lesz, ha külön folytatjátok. Bővebben: 8 tipp, hogy miért ne maradjatok barátok az exeddel
14. Tartsátok fent a lángot. A kapcsolat elején minden káprázatosnak és csodálatosnak tűnik, viszont később zavarhat benneteket, hogy össze vagytok zárva a másikkal. Mindig keressétek a közös és az egyéni megújulás lehetőségeit, hogy akkor is jó kedvvel tudjatok a másikra nézni, amikor éppen rossz a hangulat vagy unjátok a banánt. Bővebben: 50 tipp, hogy feldobjátok a szexet a pároddal (18+)
Ha tényleg szeretnétek, hogy működjön a kapcsolatotok, akkor lépjetek egyet előre, amikor kezd ellaposodni a dolog. Minden rossz és unalmas élmény valami szuper és izgalmas kezdete. Együtt élni nagyon könnyű, ha úgy tekintesz az egészre, mint egy virágra, amit öntözni kell, hogy ne száradjon ki. Ha már a példánál maradunk, akkor vannak kapcsolatok, amik kaktuszként viselik el a szárazabb időszakokat is, de nem érdemes feszegetni a határokat.
Pszichológusként azon fáradozom, hogy jobbá tegyem az emberek életét, de ehhez TE is kellesz. Ahhoz, hogy a fentiek működjenek az életedben, mozdulj ki a komfortzónádból, felejtsd el, amit a szüleid mondtak, járd a saját utad és tedd boldoggá a párodat.